Kategóriák
Ugrás a kezelőfelületre

Az érték te vagy, mutasd is meg!

szakújságíró
Az ingatlan.com csoport kereskedelmiingatlan-piaci szakértője.

Az idén februárban elstartolt Partner Program egyik nagy előnye, hogy komoly támogatást ad azoknak a közvetítőknek, akik a személyes márkájuk építésében, és az énmárka kiaknázásában látják a sikerességük zálogát. Mivel a megbízó és az ingatlanos egymásra találását is segítheti a kezdeményezés, megvizsgáltuk, hogy az extrákat, és kibővített megjelenési felületeket nyújtó Prémium Partner csomag miként járul hozzá az ingatlanosok munkájához.

Ha nem ismernek az eladók, megbízást sem tudnak adni

A legtöbben már egyetértenek abban, hogy egy jól felépített énmárka nélkülözhetetlen eleme a szakmai sikereknek. A személy márka azon túl, hogy kiemeli és megkülönbözteti a közvetítőt a versenytársaitól, a bizalomépítésben, ezáltal pedig a megbízásszerzésben is érdemi segítséget jelenthet. 

Bár az énmárka – és így a Partner Program – hatása “békeidőkben” is megmutatkozik, szerepe igencsak felértékelődik a jelenleg is tapasztalható, kihívásokkal teli időszakban. Amikor túlkínálat, megnövekedett értékesítési idők, és alacsony adásvételek jellemzik a lakáspiacot, a közvetítők érdeke az, hogy azt az üzenetet kommunikálják a potenciális megbízók felé, hogy tudásukkal és tapasztalatukkal segíteni tudnak az eladásban.

Ahogy Szűcs Attila, az Ingatlanpáholy alapító tulajdonosa fogalmazott: “Azt gondolom, hogy jelenleg egyetlen ingatlanos lehet sikeres az ingatlanpiacon, az, akinek a selfbrandingje megfelelő és a minőséggel egyformán kiemelkedő. Tehát kevés, ha jól reklámozom magam és utána megfelelő munka nincs mögötte. Az is kevés, ha hibátlanul dolgozom, de senki nem tudja, ki is vagyok, mivel, ha nincs megbízás, nincs min jól dolgozni. Véleményem szerint minden jó ingatlanos mögött most már létfontosságú a minőségi selfbranding.”

Vagyis ahogy látható, komplex feladat előtt állnak a közvetítők: a megfelelő tudás és tapasztalat megszerzésén túl egy bizalomépítést szolgáló énmárkát kell kialakítaniuk, mindezt pedig meg is kell mutatniuk a célcsoportnak. 

A lehetséges megbízók megszólítása tehát kulcskérdés. Nézzük meg, hogy az ingatlan.com saját adatai alapján milyen eredményeket értek el 2023 szeptemberében azok a közvetítők, akik alkalmazták az extrákat, és kibővített megjelenési felületeket nyújtó Prémium Partner csomagot.

A számok nem hazudnak

Azok a közvetítők, akik megrendelik a Prémium Partner csomagot, többek között kikerülnek az ingatlan.com főoldalára, az értékesítési területük alapján helyet kapnak a találati listákban, valamint megjelennek a magánhirdetői felületen is. Vizsgáljuk meg tételesen a számokat!

Megjelenés a főoldalon

Az ingatlan.com főoldalán szeptemberben összesen 1.167.543 Prémium Partner megjelenés történt. Ez a szám már önmagában is impozáns, viszont ha hozzávesszük, hogy a közvetítők számára a piacvezető ingatlanhirdetési portál felhasználói a legrelevánsabb csoportot jelentik, akkor a magas szám mellé már komoly érték is társul. A megjelenés természetesen csak akkor hatásos, ha erősebb érdeklődéseket, valamint direkt megkereséseket generál. Ebben az összefüggésben is volt okuk az örömre a Prémium Partnereknek, mivel a megjelenések mellett 232.414 egyedi látogató találkozott a Prémium Partnerekkel, ráadásul közülük 3530-an át is kattintottak a profiloldalaikra.

Megjelenés az ingatlan.com főoldalán.

A számokból tisztán látszik, hogy milyen előnyöket élveznek a Prémium Partnerek, ahogy az is, hogy miként válnak ezek az előnyök tényleges haszonná.

Ahogy Galavics Andrea, a CentralHouse ingatlaniroda társtulajdonosa mondta: “Az ingatlan.com keresőjében megjelenünk mint Prémium Partner, ha egy adott városra, településre vagy területre keres rá az érdeklődő, és a keresési paramétereknek megfelelő ingatlannal rendelkezünk. Jött már érdeklődés ennek köszönhetően, hiszen az ingatlant eladók láthatják az arcunkat, így sokkal hitelesebbek vagyunk. Előzetesen részt vettünk az ingatlan.com ellenőrzési folyamatában, így sokkal személyesebbé válhat a kapcsolat a szakemberek és a keresők között. Pozitív fejleménynek tartom a programot, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó hatása lesz ennek a munkánkra.”

Megjelenés a találati listákon

A Prémium Partnerek kikerülnek az értékesítési területeiknek megfelelő hirdetés találati listák jobb oldalára egy szintén kizárólag csak számukra fenntartott megjelenési zónába. Ez a megjelenési forma is jelentős értékkel bír, hiszen a közvetítők ezen a csatornán is meg tudják szólítani a potenciális megbízókat. Az adatokból az látszik, hogy a vizsgált időszakban az ingatlan.com találati oldalán 11.994.181 Prémium Partner megjelenés történt, továbbá 905.984 egyedi látogató találkozott a Prémium Partnerekkel ebben a hirdetési zónában, míg a találati oldalról 11.740 átkattintás valósult meg a Prémium Partnerek profiloldalaira.

Közvetítők megjelenése a találati listákban.

Az értékesítési területek szerinti megjelenések előnyét Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdona is elismeri és üdvözli. Ahogy fogalmazott: „Találkoztam már olyan ügyféllel, aki azt mondta, hogy tetszett neki, ahogy bemutattam egy ingatlant. Összességében a Partner Program segíti a keresőket abban, hogy az adott régióban dolgozó szakképzett ingatlanosokat megtalálják. Már most sokat profitáltam belőle, hiszen nagyon sokan jutottak el hozzám a városban és a környező településeken. A sok megkeresés során mindig megkérdezem, hogy hogyan találtak meg, és nagyon sokan az ingatlan.com-ot említik”

Megjelenés a magánhirdetői felületen

A magánhirdetői megjelenés specialitása az, hogy a Prémium Partnerek azoknál a magánhirdetőknél jelennek meg, akiknek van 30 napnál régebben feladott aktív vagy inaktív hirdetése. Vagyis azok a magánhirdetők, akik nem tudták 30 nap alatt eladni, vagy kiadni az ingatlanukat, a megjelenésnek köszönhetően közvetlenül kapcsolatba tudnak lépni a Prémium Partnerekkel. Ez a terület is szép számokat hozott szeptemberben, hiszen a magánhirdetői felületen 37.207 Prémium Partner megjelenés született, ráadásul 8.275 egyedi látogató találkozott a Prémium Partnerekkel ezen a felületen.

Amikor egy magánhirdető szembesül az eladási, vagy kiadási nehézségekkel, sikertelenséggel, felértékelődnek az adott lokációban dolgozó, megbízható ingatlanosok. A magánhirdetői felületen való megjelenés pedig pont azt segíti elő, hogy a területen jártas ingatlanos és a potenciális megbízó egymásra találhasson.

Megjelenés a magánhirdetői felületen.

A bizalmi alapon történő megbízások jelentőségét korábban már Pozsgai Barbara, a Pozsgai és Pozsgai Ingatlanközvetítő Iroda tulajdonosa is kiemelte: “Nagyon örülök a programnak, hiszen minden kezdeményezés, amely növeli az ingatlanközvetítők presztízsét, jót tesz a munkánknak és a lakáspiacnak is. Már kaptam megkeresést azért, mert bekerültem a Partner Programba, hiszen az ügyfelek látják, hogy mely kerületben és városrészekben vagyok szakértő.”

Legyél te is Prémium Partner

Fontos tudni, hogy a Partner Program moduláris felépítéssel bír, tehát önállóan működő, egymásra épülő szintekből áll. Ebből az okból kifolyólag a Partner Program két csomagot kínál a közvetítőknek: a belépő szintnek számító Ellenőrzött Partner csomagot, valamint a szolgáltatásokban már kibővített Prémium Partner csomagot.

A Partner Program moduláris felépítése.

A Prémium Partner csomag megrendelésének egyik előfeltétele az Ellenőrzött Partner csomag megléte. 

Ha fontos számodra a személyes branded és szeretnéd megkülönböztetni magad versenytársaidtól, jelentkezz Partner Programunkba!

Ismert meg a Partner Programot!››

Ajánlott cikkek