Kategóriák
Ugrás a kezelőfelületre

Hogyan legyünk sikeresek önállóan, vagy kisebb irodában dolgozó ingatlanközvetítőként?

szakújságíró
Az ingatlan.com csoport kereskedelmiingatlan-piaci szakértője.

A magyar ingatlanközvetítői piacon a nagy hálózatok mellett jelentős számban dolgoznak önálló tanácsadók, illetve pár fős irodák is működnek a lakásszektorban. De vajon milyen előnyeit látják ezek a szakemberek a szabadabb és rugalmasabb munkamódszereknek? Ennek jártunk utána.

Mosolygó, sikeres ingatlanközvetítő kezet ráz ügyfelével

A magad ura vagy

Évek óta nagyjából 9-10 ezer ingatlanközvetítő tevékenykedik Magyarországon, akik közül 7000-8000 rendszeresen hirdet is az ingatlan.com oldalán. A nagy hálózatok szinte az egész országot lefedik, a nagyvárosokban és a fővárosban hangsúlyosan jelen vannak, míg a sikeres kisebb irodák vagy önálló ingatlanközvetítők hosszú évek óta ugyanabban a szűkebb lakókörnyezetben dolgoznak.

Utóbbiak a helyi társadalom megbecsült tagjai, akiket szinte mindenki ismer, így ahogyan fodrászt, kozmetikust, zöldségest vagy éppen boltot választunk, ugyanúgy az ingatlanügyeinket is sok esetben a helyi szakemberekre bízzuk. Ennek következtében az önálló tanácsadóknak egyre kevésbé kell hideghívásokkal ügyfeleket szerezniük, hiszen az általános ismertség miatt az eladók vagy vevők automatikusan megkeresik őket.

Fontos tényező az önálló referensek esetében, hogy saját maguk osztják be az idejüket, vagyis nem kell egy nagyobb rendszer vagy vállalat szabályait követniük. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem kell céltudatosan dolgozniuk, viszont így a saját tempójukban és követelményeik szerint végzik a napi tevékenységüket.

„Szeretem ezt a viszonylag kötetlen tevékenységet, ahol munkával és tisztességgel megfelelő bevételre tehetünk szert. Bár többféle végzettséggel rendelkezem a teniszedzőtől kezdve a kereskedelmi szaktudáson át az idegenforgalmi képesítésig, alapvetően ez a típusú munka illeszkedik legjobban az életmódomhoz. Számomra fontos a szabadság, így soha nem is gondolkodtam el azon, hogy egy hálózathoz csatlakozzak” – mondja Farkas Péter, az Eger Otthon Ingatlanközvetítő Iroda tulajdonosa.

A bizalom mindennek az alapja

A siker érdekében a legfontosabb a bizalom, hiszen ha a tanácsadók évek óta jól végzik a munkájukat, akkor az elégedett ügyfelek a barátaiknak, rokonaiknak is őket ajánlják. Vagyis ez a munkakör egy generációkon átívelő sikertörténet lehet, ahol a hosszú évek alatt kiépített kapcsolati háló kiállja az idők próbáját, ha a tisztesség és az ügyfél iránti elkötelezettség párosul a szakértelemmel.

„Sok visszatérő ügyféllel rendelkezem, köztük olyanokkal is, akiknek anno én kerestem albérletet, majd közreműködtem az első lakásuk megvásárlásában, most pedig már családi házban élnek. Emocionálisan dolgozom, nekem nem a darabszám a fontos, hanem maximálisan az ügyfélre koncentrálok az első telefonhívástól a kulcsátadásig. Valószínűleg az ügyfelekkel való törődés az oka, hogy lassan már öt éve ajánlásból dolgozom” – hangsúlyozza Bariskáné Nemes Erzsébet, a győri Nemes Ingatlan tulajdonosa.

Az ajánlás szó szerint aranyat ér, hiszen mindkét fél számára kedvező, ha nem idegenként találkozik először a tanácsadó és az ügyfél. Az eladni vagy venni szándékozók már ismerik az adott ingatlanközvetítő munkásságát, a hírnév ilyen esetben gyorsabban megteremti a bizalmi légkört. A lakáspiacon pedig a legfontosabb a kölcsönös elfogadás, hiszen a lakóingatlanunk az egyik legértékesebb vagyontárgyunk, ezért annak eladása meglehetősen fontos pillanat mindannyiunk életében.

„Idén augusztusban lesz húsz éve, hogy tanácsadóként tevékenykedem. Mindig az elégedett ügyfelek motiválnak, ők visznek előre, az ajánlásokból pedig folyamatosan érkeznek az új megkeresések akár vevői, akár előadói oldalon. Az ingatlanközvetítői szakma még mindig nincs megbecsülve, ellenben hálás vagyok az ügyfeleimnek, hogy pozitív kivételként tekintenek rám” – teszi hozzá Berkes Kriszta szegedi ingatlanközvetítő.

Személyes kapcsolatok és márka

Bár az ajánlások és a helyi ismertség a siker legfontosabb összetevői között említhetőek, nem árt, ha folyamatosan jelen vagyunk a helyi közéletben és az online térben. Egyre több közösségi oldalon találkozhatunk olyan ingatlanközvetítőkkel, akik saját blogot is működtetnek, sőt, videókban szemléltetik, hogy merre halad a piac. Ez különösen akkor jön jól, amikor az emberek bizonytalanok, hogy milyen áron milyen lakást érdemes venni vagy éppen eladni. Az egyedi tartalmak ráadásul növelik a személyességet, amely mindig egy jó partneri kapcsolat kiindulópontja.

„Én a kezdetektől fogva a saját utamat járom, ez a leghatékonyabb számomra. Nyíregyháza jóval kisebb város, mint Budapest, itt a személyes kapcsolatoknak sokkal nagyobb ereje van, mint egy nagy vállalati márka hírneve. Kis túlzással nálunk szinte mindenki ismer mindenkit, vagyis a bizalom saját tapasztalatokra épül, amelyek meghatározzák a sikeres kapcsolatokat és adásvételeket. Ha elégedettek az ügyfelek a szolgáltatásaimmal, akkor később is visszatérnek” – magyarázza Koselák Éva, a nyíregyházi 4bingatlan tulajdonosa.

A személyes jelenlét a szűkebb lakókörnyezetünkben pedig segít a személyes márka kiépítésében is, vagyis ha az emberek a lakáseladásra gondolnak, akkor ugyanazok a szakemberek vagy tanácsadók jussanak az eszükbe. A közvetítő személyes márkaépítése azonban nem rövidtávú és egyszerű feladat. Ez egy élethosszig tartó folyamat, vagyis újra és újra, minden egyes tranzakciónál be kell bizonyítani, hogy az adott referens a legjobb választás az ügyfél számára.

„A jó kapcsolat megalapozásának titka, hogy az emberi és szakmai tényezők alapján szimpatikusnak és felkészültnek tartanak, vagyis az új ügyfelek úgy gondolják, hogy valóban segíteni fogok nekik, mert megbízható és alapos munkát végzek majd. Sokat számít a több évtizedes rutin, amellyel rendelkezem, hiszen sok esetben a tanácsadói kvalitás nem is tanulható, rendelkezni kell alapvető készségekkel, amelyek szükségesek a sikerhez” – mondja Farkas Péter.

Szakértelem és értékbecslés

Ha a tanácsadó a piacot alapos ismeretek birtokában elemzi, az növeli a szakmai nimbuszát, és több megbízást kaphat. Az ingatlanpiac Magyarországon is egyre sokoldalúbb, vagyis már nem csak arról szól, hogy ebben az utcában ennyibe kerül egy garzonlakás, hiszen számos tényező alakítja az árakat kezdve az elhelyezkedéstől az energiabesoroláson át a műszaki adottságokig. 

A kisebb irodák többnyire annyi ingatlannal foglalkoznak, amennyit alaposan ismernek, számba tudják venni az adott ingatlan előnyeit és hátrányait, így a megfelelő vevőjelölteknek tudják kínálni azokat. Precízen el tudják készíteni a hirdetéseket, valamint a piaci árakat is körültekintően tudják meghatározni, sok esetben értékbecslést készítenek.

„Már 22 éve dolgozom a piacon, nagyon sok régi visszatérő ügyféllel rendelkezem. A siker titka, hogy teljeskörű korrekt ügyintézéssel állunk az eladók és vevők rendelkezésére: az irodánk szinte minden szolgáltatást biztosít az ügyfeleknek, ha szükséges. Ügyvédeket vonunk be a tranzakciókba, illetve hitelügyintézői szolgáltatást biztosítunk, sőt, energiatanúsítványt is intézünk. Több mint két évtized alatt kialakítottunk egy jó szakemberekből álló gárdát, akikre mindig számíthatok, így professzionálisan tudjuk az adásvételeket lebonyolítani” – részletezi a munkáját Koselák Éva.

Minőségi szolgáltatások

Az önálló ingatlanközvetítők egyre inkább minőségi szolgáltatásokat nyújtanak, így a személyre szabottság többek között jelenti a hirdetési stratégia kialakítását, a célcsoportok megtalálását, akik valóbban éppen azt az adott ingatlant keresik. De ide tartozik a home staging, a kedvező hitelek ajánlása, sőt, ma már akár a drónfelvétel vagy a virtuális bejárás is, amelyek mind-mind növelik a tanácsadók munkájának nívóját és az esélyt a viszonylag gyors értékesítésre. 

De nem csak a lakáspiac változik folyamatosan, hanem a kapcsolódó ismeretek is, legyenek azok műszaki, energetikai, technológiai vagy egyéb jogi szabályozások. Ezért a hitelesség megköveteli, hogy az ingatlanközvetítő lépést tartson a korral, és a legújabb okos megoldásoktól kezdve a korszerű energetikai rendszerekig megfelelő tudással rendelkezzen. 

„Az évek alatt kiépítettem egy partneri kört hiteles szakemberekből, akik az adásvételi folyamat különböző fázisaiban segítenek. Emellett alapvetően fontosnak tartom, hogy folyamatosan fejlesszem önmagamat és a vállalkozásomat. Ennek érdekében rendszeresen részt veszek konferenciákon, tanfolyamokon és képzéseken, hogy naprakész legyek és még professzionálisabb szolgáltatást nyújthassak az ügyfeleimnek” – összegez Bugár Zsanett, a ceglédi Itthon vagyok Ingatlanközvetítő Iroda tulajdonosa.

Ajánlott cikkek