Kategóriák
Ugrás a kezelőfelületre

Októberben sem szálltak le a hullámvasútról az albérletárak

  • 2023. november 20.

Továbbra is hullámzó teljesítmény jellemzi az albérletpiacot. Októberben az országos átlagos lakbérek 0,4 százalékkal haladták meg az egy hónappal ezelőtti értéket, éves szinten pedig 13 százalékkal kerülnek többe a kiadó lakások. A KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexét ismertető elemzésből az is kiderül, hogy november közepére hol, mennyiért lehet kiadó lakást bérelni. 

Körültekintőbbek a bérlők

“Az elmúlt hónapok adatai alapján elmondható, hogy ingadoznak a bérleti díjak. Nyár óta mérsékelt csökkenésre, stagnálásra és szerény emelkedésre egyaránt volt példa. A bérleti díjak hullámvasutazása részben azzal magyarázható, hogy a mostani árszinteken már nagyon megnézik a bérlők, melyik lakást veszik ki. Havi 10 ezer forintos különbség ugyanis éves szinten már 120 ezer forintos megtakarítást jelent”

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 

Hozzáfűzte:

“A mindennapi kiadások éves növekedése miatt az albérletkeresők még körültekintőbben választják ki következő otthonukat, ezért már nem lehet bármilyen lakást bármilyen áron kiadni Budapesten és a nagyvárosokban. Erre utal az is, hogy a kiadó lakások kínálata folyamatosan növekszik, de a legjobb áron elérhető albérletek napok vagy órák alatt gazdára találnak.”

KSH-ingatlan.com lakbérindex változása

Kínálatbővülés Budapesten

Az ingatlan.com legfrissebb – november harmadik hetére vonatkozó – adatai szerint az országos kínálat felemás képet mutat, Budapesten éves összevetésben 10 százalékkal bővült, így több mint 8500 lakásból válogathattak a bérlőjelöltek, míg a vármegyeszékhelyeken ugyanannyi kiadó lakást hirdetnek, mint tavaly ilyenkor. Utóbbi több mint 2500 lakást jelent. 

A tulajdonosok által kiadásra meghirdetett lakóingatlanok átlagos havi bérleti díja a fővárosi kerületben

Budapesten az átlagos bérleti díj 240 ezer forint, ami 40 ezer forintos emelkedésnek felel meg éves szinten. A különböző kerületekben 160 ezertől 315 ezer forintig terjednek a bérleti díjak, ez pedig 2500-50 000 forintos növekedést jelent éves szinten. Egyetlen városrészben csökkentek az árak, mégpedig a VII.-ben, ahol 10 ezer forinttal 210 ezer forintra csökkent az átlagos bérleti díj. 

A vármegyeszékhelyek közül Veszprémben és Miskolcon tavaly novemberhez képest stagnáltak az árak, így 160 ezer és 100 ezer forintnál tartanak most. A többi nagyvárosban 5-60 ezer forintos drágulás következett be. Novemberben a győri albérletek voltak a legdrágábbak, 190 ezer forintért szerepeltek a kínálatban, utána jön Debrecen és Székesfehérvár 180-180 ezres összeggel. A már említett Miskolc mellett a legolcsóbb nagyvárosok közé sorolható Salgótarján és Békéscsaba, ahol ugyancsak 100 ezer forint az átlagos bérleti díj. 

Kiadó lakások és házak átlagos havi bérleti díja a tulajdonosok kínálatában

Ajánlott cikkek